Lánchíd-felújítás: mikor, hogyan, mennyiért?

Évek óta hallunk arról, hogy a Lánchíd nagyon rossz állapotban van és mielőbbi felújításra szorul. Nagyon szeretnénk tudni, hogy pontosan mikorra várható a Lánchíd felújítása? Bízunk benne, hogy a felújítás nem az M3-as metróvonal felújításának ütemében fog haladni, ahol évek óta egyik csúszás a másikat éri.

3400 kilakoltatott család látta kárát az Orbán-kormány tétlenségének - VIDEÓ

Orbán Viktor kormányának egyik legnagyobb árulása az utóbbi években az, hogy magukra hagyta a hitelkárosultakat, valamint hogy lepaktált a bankrendszerrel. Miközben a régió országaiban a károsultak majdhogynem felvételkori árfolyamon válthatták át az úgynevezett devizahiteleket, Magyarországon az Orbán-kormány és az érintett bankok szervezetten fosztották ki a lakosságot.

OLAF-jelentés: 167 milliárdos csalás, de kik a felelősök?

Még decemberben robbant a bomba, amikor kiderült, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) csalást és lehetséges korrupciót is feltárt az M4-es metró kivitelezése során. 167 milliárd forintos károkozást állapítottak meg Brüsszelben, és mintegy 93 milliárd forintos visszafizetésre kötelezné Magyarországot. De kik a felelősek ezért?

Stummer János a Jobbik új budapesti elnöke

A fővárosi Jobbik tisztújító választmánya Stummer Jánost választotta meg a párt budapesti elnökének. A 7. kerületi önkormányzati képviselő az elmúlt két évben a regionális igazgatói tisztséget is betöltötte.

Megálljt parancsolt Tokody a sumákolásnak

A Fővárosi Közgyűlés februári ülésén a nyilvánosság kizárásával tárgyalta és szavazta volna meg a Rác fürdő eladását. A Jobbik sikeresen megakadályozta, hogy az előterjesztésről zárt ajtók mögött tanácskozzanak a képviselők. Az előterjesztés szerint a vevő egy titokba burkolózó és az állami Magyar Fejlesztési Bank által hozott befektető lett volna, aki sajtóhírek szerint nem más, mint a nemzet veje.

Az olimpia pénzét költsék a budapesti kórházakra!

Lázár János ezer milliárd forint fejlesztési forrás Budapesttől való elvonását lebegtette meg az olimpiarendezés meghiúsulása miatt. A miniszter úr láthatóan Budapestet okolja, a várost akarja büntetni, miközben az ő kudarcos kommunikációjuk eredménye lett az, hogy egy nemzeti ügyből pártpolitikai kérdéssé silányult az olimpiarendezés.

Oldalak