A pesterzsébeti buszközlekedés lehetséges fejlesztéseiről

  • XX. kerület
2018-02-09 13:13

 

Pesterzsébet peremkerületként nagyon is érintett azokban a kérdésekben, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban összekötni közösségi közlekedéssel a főváros központjával. Emellett, mivel nagy lakossággal és átmenő forgalommal rendelkező szomszéd kerületek is vannak több oldalról, a keresztirányú forgalom megfelelő fejlesztése sem lehet egy utolsó szempont.

Közismert, hogy számos korábbi terv készült már a kerület kötöttpályás fejlesztéséről. Szó volt már az 52-es villamos Soroksárra történő meghosszabbításáról, a 2-es és 24-es villamos a városrészünkig történő kihozataláról, és a H6-os (ráckevei) hév felújításáról, sűrítéséről. De grandiózusabb – és napjainkban inkább sci-fibe illő lehetőségként – terv létezik a H5-ös (szentendrei) és a mi HÉVünk összekötésére, 5-ös metró névvel ellátva, amely elhaladna még a városközpont alatt is. Nos, ezekről könnyen kitalálható, hogy jóval költségesebben és nehezebben megvalósítható projektek, mint a buszhálózat át- és megszervezése. És főleg emiatt is, Pesterzsébet függ a busz infrastruktúrájától.

Kerületünkből kiinduló utasok jellemzően két irányba közlekednek, ha a belváros felé szeretne eljutni: a Boráros tér és Határ út felé. Noha az utóbbi irányba több járat is megy, ezek más és más területekről szedik össze utazóközönségüket. Közülük a 66-os az egyik, mely ahhoz képest, hogy az egyik fő járat a metró felé, a járművek meglepően ritkán követik egymást még csúcsidőben is. Megesik, hogy reggel a munkába igyekvőnek 15 percet is kell várnia egy jármű érkezéséig. A 66E remek betétjárat ilyenkor, főleg a soroksáriaknak, Erzsébeten csak két fontosabb megállója van, így nagy területet nem fed le nálunk. Indokolt volna a 66-os busz, mint alapjárat sűrítése, hogy minimum – a 23-as buszhoz hasonlóan – 10 percenként járjon.

Megfontolandó lehet még kiegészítésképpen a fentiekhez, hogy a fontos pontokat érintő 66E megálljon a Tátra téren is, melynél gyakori, hogy hétköznapokon reggel és délelőtt is sokan felkeresik, mivel bár szombat a legnagyobb piacnap, de nem az egyedüli. Ugyanakkor külön szót érdemel az a szemlélet is, hogy az utolsó járat ne 18:30-kor induljon a kerület felé a Határ útról, hanem a 23E-hez hasonlóan 19:30-kor. Ez a betétjárat még ekkor is nagy forgalmat bonyolít ilyenkor is.

Adódik, hogy egy-egy járatnak nincs baj a sűrűségével, de olyan útvonalon megy, ahol jelenlegi helyzetében nem megfelelően vanna kialakítva az átszállási kapcsolatai. A 151-es busz, mely szintén fontos összeköttetés a metróval és a vasúttal, igen hosszú szakaszon nincs megállója a Török Flóris utca és a Lázár utca között. Ebbe a távolságba kb. 2 és fel megállónyi távon nem áll meg. Ajánlott volna plusz egy megállóhely beiktatása a Szent Imre herceg utcánál. Nem csak a járat elérhetőségét javítaná, de remek átszállási pont lehetne a Dél-Pesti Kórház felől érkező 35-ös buszról is.

A 99-es busz viszonylag sűrűn közlekedő járat, fontos összeköttetés a Pesterzsébet, a Határ út érintésével a Blaha Lujza tér felé a belvárossal. Két ötlet a viszonylat kapcsán: egyrészt érdemes megvizsgálni, hogy a járművek olyan útvonalon járnak, amin elférnének-e a hosszabb csuklós buszok, mert a sűrű követési idő ellenére gyakori a zsúfoltság a járaton. A másik, érdemes lenne végiggondolni, hogy vajon növekszik a járat praktikus kihasználtsága, hogy a Pesterzsébeti végállomását kiteszik a Dél-Pesti Kórházhoz, amivel további kapcsolatok jönnének létre olyan járatokkal, amikkel korábban nem érintkezett (35, 36, 135, további nem BKK buszok).

Meg kell még említeni két igen ritkán, de fontos útvonalon közlekedő két viszonylatot: a 166-os és a 119-es buszok Pesterzsébet városközpont érintésével közlekednek, mind a kettő a Gubacsi úttól, a 3-as villamos végállomásáról. Előbbi Soroksár és Pestszentlőrinc irányába, utóbbi a Gubacsi lakótelep felé. A 166-os fontos keresztirányú átjutást is biztosít a külső kerületek között, nem elhanyagolható fontosságú útirányon, így indokolt volna a jelenlegi fél óránkénti/óránkénti sűrűséget 15 vagy 20 perces követési időre növelni. A 119-es busznál ugyan ez a sűrítés szintén indokolt volna, sőt, a végállomását érdemes lenne kitolni vagy a Pöttyös utcához, vagy az Ecseri úthoz. Időszerűségét növeli az a közelgő esemény is, hogy a 3-as metró felújítása során lehetőség nyílna a metróállomás környékén átalakítása egy új buszvégállomásnak. Ezzel nem csupán újabb kapcsolat jönne létre a metró hálózattal, de közvetlen átjárási lehetőség volna Pesterzsébetről a József Attila lakótelepre, ami jelenleg nem létezik.

A nappali járatokon felül nem szabad az éjszakai viszonylatok hiányosságai mellett sem elmenni. Pesterzsébetet három éjszakai busszal szolgálják ki, közülük a 923-es meglepően kedvező sűrűséggel és pontossággal, hétvégente gyakoribb járatkövetéssel közlekedik. A 966-os viszont lesújtó. A mindössze fél órás menetidővel rendelkező busz óránként biztosítja az eljutást a Határ úthoz és óránként onnan ide, teszi mindezt 3 alkalommal egy éjszaka alatt! Ráadásul az egyetlen éjjeli busz, mely Soroksár központi részére is elér. Kiemelten fontos lenne ennek a járatnak a fél órásra történő sűrítése, és az, hogy éjféltől legalább az első nappali járatok felbukkanásáig járjon. Hasonló a helyzet a 948-es járattal. Annak, aki nem szokta meg, szokatlan rendszerrel járó busz néha járat kihagyással, néha rövidített útvonalon közlekedik (csak Csepelen belül). A képlet egyszerű: fél óránkénti járatkövetés és egész éjszakás közlekedés lenne szükséges, mivel az egyetlen összeköttetés a Kis-Duna felett a két kerület között. Tágabb nézetben még egész Dél-Pest és Dél-Buda közötti éjjeli kapcsolatnak is a közvetett része.

Az egyes járatok sűrítése és a menetrendek ésszerűsítése pedig vonzaná a nagyobb utazóközönséget, a kihasználtság értelemszerűen növekedne.

 

J. Tamás

címfotó: wikipedia.org

alapszerv-r1-banner

Találkozz velünk!

Adataink

Kerületi vezető adatai:
Bencsik János
alapszervezeti elnök

Telefon: 

06-30-660-2727

E-mail cím: 

Fogadóóra: 

Előzetes telefonos egyeztetés alapján