Dr. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje

  • XV. kerület
2014-08-25 15:15

Budapesten született, 1983. május 10-én, római katolikus családba.

1994-2002 között a XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium tanulója, ahol két évig a Diákönkormányzat elnöki posztját is betöltötte. A Diákönkormányzatban eltöltött évek közelebb hozták a kerületi közélethez is, hiszen számtalan olyan képzésen és találkozón vehetett részt, amelyek során a többi iskola diákvezetőit megismerhette, és betekintést nyerhetett a XXII. kerület működésébe is.

2002-ben érettségizett, amelyet követően felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az egyetemen tovább folytatta a közéleti szerepvállalást, aktív tagja, majd 2005-ben elnöke volt a kar Hallgatói Önkormányzatának.

A Jobbikkal egyetemistaként ismerkedett meg 2003-ban, 2004-ben vezetésével alakult meg a Jobbik XXII. kerületi szervezete, melynek azóta is elnöke.

2002-ben a XXII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjává választották, amely tisztséget 2010-ig töltötte be.

2006-ban az akkori MIÉP-Jobbik a Harmadik Út színeiben országgyűlési képviselőjelöltként indult Budafok-Tétényben.

2006-2010 között a XXII. kerületi önkormányzat képviselő testületének tagja, ahol a Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöki tisztségét is betöltötte.

2006 novemberében a Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottságának elnökévé választották, ezt a tisztséget a mai napig betölti.

Részt vett a Jobbik 2010-es választási programjának kidolgozásában, mint a szakmai kabinetek koordinátora és a Jogi Kabinet elnöke.

2007-ben szerezte meg jogi diplomáját, 2012-ben pedig jogi szakvizsgát tett jeles eredménnyel.

2010-ben a Jobbik budapesti főpolgármester-jelöltje volt az önkormányzati választások alkalmával.

Jelenleg a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, és az országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi bizottságának tagja.

alapszerv-r1-banner

Találkozz velünk!

Adataink

Kerületi vezető adatai:
Lukács Gergely Ádám
alapszervezeti elnök

Telefon: 

+36-70-953-50-21

E-mail cím: 

Fogadóóra: 

Előzetes telefonos egyeztetés alapján