Míg a Parlamentben lesöpörték az asztalról, Újpesten elfogadták a jobbikos amnesztia-javaslatot

  • IV. kerület
2017-02-02 06:59

Míg a Parlamentben leszavazták a Jobbik amnesztiatörvény-javaslatát, Újpesten a közgyűlés elfogadott egy közkegyelmet szorgalmazó határozatot.
 
Az indítványt a jobbikos Pajor Tibor önkormányzati képviselő nyújtotta be, a testület pedig 11 igen, 5 nem szavazattal, és 2 tartózkodás mellett fogadta el. A közgyűlésben a Fidesznek 14, a baloldalnak 5, a Jobbiknak és az LMP-nek 1-1 mandátuma van.

Az elfogadott határozat szerint az önkormányzat arra kéri fel a köztársasági elnököt, illetve az Országgyűlés elnökét, hogy "a megrendült társadalmi igazságérzet helyreállítása, a nemzeti megbékélés előmozdítása céljából tegyék meg a megfelelő intézkedéseiket, és akár együttesen terjesszenek elő törvényjavaslatot annak érdekében, hogy Magyarország Országgyűlése törvényalkotás útján gyakoroljon közkegyelmet a 2006. október 26-tól 2010. április 25-ig terjedő időszakban elkövetett, politikai ellenállásként is értékelhető cselekmények miatt indítható, indított és már lezárt büntetőeljárások vonatkozásában."
Újpest ezzel a tavaly decemberben Kerepes városa által indított kezdeményezéshez csatlakozott. Az elmúlt két hónapban hasonló határozatot hozott Kunszentmiklós, Sátoraljaújhely és Ásotthalom is.

Míg az újpesti városházán a fideszes képviselők támogatták a 13 éves fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György és társai szabadlábra helyezését is jelentő amnesztiát, pár kilométerrel arrébb, a Parlament épületében párttársaik lesöpörték az asztalról a Jobbik ezt célzó törvényjavaslatát. Az Országgyűlés igazságügyi bizottságában csak a jobbikos honatyák szavaztak igennel az indítványra, a kormánypártiak tartózkodtak, míg a szocialisták nem vettek részt a voksoláson.

alfahir.hu

alapszerv-r1-banner

Találkozz velünk!

Adataink

Kerületi vezető adatai:
Czigler László
alapszervezeti elnök

Telefon: 

+36 20 926 4385‬

E-mail cím: