Kritikus a fővárosi cégeknél jelentkező munkaerőhiány, a Kormány fizesse meg 12 milliárdos tartozását!

  • Budapest
2017-03-27 08:33

Számos területen jellemző a munkaerőhiány, valamint a munkavállalói elégedetlenség egyes fővárosi cégeknél, melyek közül a legégetőbb a BKV ügye. Tömeges felmondások és sztrájk lehet a következménye annak, ha a munkavállalók nem jutnak magasabb bérekhez.

Tekintettel arra, hogy Budapest pénzügyi lehetőségeit a Kormány jelentősen szűkítette, és az agglomerációs közlekedés finanszírozásának elmaradása miatt a kormány csak a 2015-ös évre vonatkozóan 12 milliárd forinttal tartozik mindmáig Budapestnek, a jelenlegi helyzet rendezése érdekében a kormánynak fizetnie kell. A 12 milliárd forint bőségesen fedezetet nyújt a BKV dolgozók idei bérkövetelésére.

Hosszútávon a munkavállalók helyzetére a Jobbik által kezdeményezett, nemzetközi összefogással útjára indított bérunió megvalósítása jelenti a megoldást. Ma egy BKV buszsofőr jó esetben nettó 180.000 forintot visz haza, míg bécsi kollégája a Wiener Liniennél nettó 1.800 eurót, vagyis több, mint félmillió forintot, ami a magyar buszsofőr fizetésének háromszorosát is meghaladja. Amíg ilyen és még ennél is nagyobb mértékű bérkülönbségek fennállnak, számítani lehet a munkaerő elvándorlására, hiszen a magyar emberek - Orbán Viktor állításával ellentétben - nem kalandvágyból, hanem a magasabb fizetések miatt mennek külföldre dolgozni.

A Jobbik célja azt elérni, hogy az Európai Unióban megvalósuljon az egyenlő munkáért egyenlő bért elve.

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője

Galériaképek

alapszerv-r1-banner

Találkozz velünk!

Adataink

Kerületi vezető adatai:
Stummer János
Budapesti elnök

Telefon: 

06-70-424-65-72

E-mail cím: 

Fogadóóra: 

Előzetes egyeztetés alapján